Vadászat ,íjászat ,solymászat és a bőr!

Bemutatkozás Solymászat Íjászat Hírek Videók Galéria Webáruház









Bagyura János

*A solymászat történetének megírásához jelentős mértékben Bástyai Lóránt (1955.) Vadmadárból-vadászmadár című könyvét ( 7-14 old.) használtam fel.
*A Magyar Solymász Egyesűlet ( MSE ) történetét saját adataim alapján írtam meg.

Az emberiség egyik legősibb foglalkozása a vadászat. Régmúlt idők írásos dokumentumait böngészve, fennmaradt emlékeit vizsgálva, számos solymászemlékekre bukkanunk. Egyike a lakrégebbieknek az az időszámításunk előtt 1200 körül készült dombormű, mely Korshabad nevű ősi város feltárásánál került elő.
Vadász öklén ülő idomított ragadozó madarat vésett kőbe az egykori művész. Hasonló emlékek maradtak fenn a kínai Han dinasztia korából is. Időszámításunk előtt 400 évvel már feljegyezték, hogy Ázsia, India És Kína lakói betanított ragadozó madarakkal vadásztak. Arisztotelész megörökített egy Boszporusz környéki solymászatot:
" ..A vizek partját nádasok övezik. Itt tanyáznak a vízi szárnyasok. A vadászok betanított ragadozó madaraikkal óvatosan közelítik meg a területet. Körbefogva a nádast botokkal zörögve rebbentik fel a lapuló madarakat. A megbolygatott vízimadarak menekülve szárnyalnak a magasba. A vadászok ekkor elbocsátják ragadozó madaraikat. A lakosság és a ragadozószárnyasok bőségesen osztozkodnak a zsákmányon."

Plinius írásai szerint Ázsiában nagyobb vadra sas -és sólyomféléket, kisebbekre pedig karvalyt idomítanak. A cári Oroszországban kiterjed solymászat volt. Az 1318-ban alapított Moszkvai Állami Solymásztelep emlékét a "Szokolnyik (solymász) elnevezésű városrész napjainkban is őrzi" A Moszkvai Szent Trifon templom alapításának története jellegzetes solymászhístoria.
Történt egyszer, hogy minden oroszok cárja hófehértollú sarki sólymot kapott ajándékba. Hivatta rögvest neves solymászát Trifon Patrikejevet és rábízta a madarat. Ahogy teltek a napok, úgy kedvelte meg mindjobban fehértollú madarát a cár. Borongós lelkét csak a solymászat gyönyöre tudta felderíteni. Vigyázott is Trifon a madárra, akár a szeme fényére.
Az egyik vadászat alakalmával tornyosuló fellegek gomolyogtak az égen. Hiába figyelmeztette Trifon a cárt.
- Abba kéne hagyni a vadászatot, cár atyuska, vihar közeledik.
Nem hallgatott rá. Gyönyörködve szemlélte a komorló fellegáradatban prédájára zuhanó hófehér madarat. Hirtelen viharló orkán támadt. Trifon sólymát hívó szavát elnyelte a széltől görnyedt fák jajongó zaja. Megeredt a zápor.
A cár gyorsan hazahajtott, s palotájának ablakából kémlelte a hazatérő solymászokat. Amikor Trifont kedvenc sólyma nélkül látta hazatérni, rettentő haragra gerjedt. Maga elé parancsolta és meghagyta, hogy három nap alatt kerítse elő a madarat, különben máglyán égetteti el. Vihar után kiderült az ég. Csak Trifon lelkében gomolyogtak tovább a gyászos vég sötétlő gondolatati. Járta az erdőt, mászta a bércet, nap égette, harmat hűsítette, de a madárnak nyomát sehol sem lelte. Három éjjel, három nap kereste mindhiába.
A harmadik nap ácsolni kezdték a máglyát. Hordták a rőzsét. Trifonnak meg kell halnia. Meggyújtották a máglyát. Ropogva terjedt a tűz, pattogva ropták gyorsuló táncukat a lángok.
Trifon még egyszer feltekintett az égre, hangos szóval hívta hűtlen madarát, majd lecsukta reménytelenségbe fáradt szemét és várta a halált.
Borzongó csend ülte meg a teret. Aztán suttogó neszt, zajongó suttogást, hangos felszabadult kiáltozást hallott. Hűvös szárnyak rebbenő röpte hűsítette tikkadt orcáját.
Csoda, csoda, álmélkodott ujjongva a nép.
Vállán a sólyommal, így menekült meg Trifon Patrikejev solymász a tűzhaláltól. Emlékét mindmáig hirdeti a moszkvai Szent Trifon templom, melynek freskója egyik a legszebb solymászemlékeknek.

Legrégebbi magyar vonatkozású sólyomábrázolást a bécsi krónikában találjuk. Álmos herceg, Könyves Kálmán öccse, Csór vára alatt varjút vágat sólymával.
Kétségtelen tehát, hogy 1100 körül a solymászat már nem volt ismeretlen Magyarországon. Számos adat bizonyítja az Árpád házi uralkodók kiterjedt solymászatát. II. Endre 1231-ben a nemesség követelésére kénytelen volt megtiltani, hogy a királyi solymászok nemesi birtokokon vadásszanak, mert a lóhátról űzött solymászattal jelentős károkat okoztak. Ekkor vált szokássá, hogy a királyi solymászok az ország különböző részein külön községekbe települtek. Ezek a telepek kezdetben sólymosok földjének neveztettek, később tulajdonokká válva, mint Sólymos, Kerecsend, Kelecsény, Szokolya, Draucz, Dravecz, Darócz, Madaras néven tartották fenn egykori lakosaik foglalkozásának emlékét.
A solymászat jelentős térhódítását bizonyítják azok az oklevelekben egyre gyarapodó, a ragadozó madarak fészkét felölelő birtokrészek, mint pl. Sólymos, Sólyomkő, Sólyomszikla, amelyek nagyon becsült értékes területek voltak, ahonnan a később idomításra kerülő sólyomfiókákat szerezték be. Az örökösök gyakran pereskedtek egy-egy sólyomfészkelő hely birtokáért.


IV. Béla szenvedélyes solymász voltát bizonyítják a pénzérmein ábrázolt solymászjelenetek. Az egyik érmén solymászmadár fogja a levágott nyulat.
A solymászatot nemcsak a királyi udvar, hanem a főurak is gyakorolták. Erre közvetett bizonyíték a sólyomfészekért folyó vetélkedés. Egyházi férfiak is hódoltak a solymászatnak.
Budán 1279-ben tartott zsinat határozata szerint" Ha valamely szerzetes sólymokkal, vadászaton értetik, bárkinek megengedtetik, hogy azokat tőle elvegye."

Magyar László, Nagy Lajos fősolymásza könyvet írt a solymászat tudományáról. Néhány fennmaradt szemelvény Hicfelt Eberhardus munkáiból ismeretes. Hogy mi lett a sorsa Magyar László solymászati kéziratának, nem tudjuk. Valószínű, hogy a Nagy Lajos korát követő zavaros idők folyamán megszűnt a solymászati iskola, s ezzel a kézirat jelentősége is. A solymászati tankönyv elkallódott. Szerencsére a szomszédos fejedelmi udvar fősolymásza tollforgató ember volt, s megőrizte nemcsak emlékét, hanem töredék szövegét is. Ennek az eddigi egyetlen magyar solymászati munkának.

Pray György neves jezsuita kutatón, élete első művét a solymászat témaköréből írta. A kétrészes, kisalakú 54 oldalas könyv 1749-ben jelent meg Nagyszombaton, a kor szokásainak megfelelően latinul, verses tanköltemény formájában, Hexameterekben. A könyv érdekessége, hogy kis példányszámban és szerző neve megjelölése nélkül nyomtatták ki. ( Ez a könyv jelenleg fordítás alatt van)

Zsigmond király korából remekművű miniatűr maradt ránk, az 1434. évi kalendáriumból, melyet a Nemzeti Múzeum őriz. Térdnadrágos, állán átkötött, hatalmas kalapot viselő solymász balöklén szárnyát verdeső solymászmadarat hoz, jobbjával kutyát vezet. Zsigmond korában a solymászatot nemcsak a királyi udvar gyakorolta, hanem egyebütt is elterjedt. Erre következtethetünk az alábbi adatokból: 1426-40-es években Bártfa városa megállapította az ölyvfiókák és anyányi ölyvek (ebben az időben a héját ölyvnek nevezték) árát. Legolcsóbb ölyvfióka 5 dénár, legdrágább 300 dénár. Anyányi ölyv ára100 dénártól ötödfél fontig terjedt. A betanított madarak ára ellenben jóval drágább volt. Feljegyezték, hogy Rozgonyi György részére 1434-ban 9 forintért vásároltak betanított sólymot.
Mátyás király korából származó három solymászköltemény szerzője nem kisebb ember, mint Janus Pannonius. Költeményeiből megtudjuk, hogy milyen vadfajokra solymásztak akkoriban. A nyulat mindhárom költemény említi, tehát egyik leggyakoribb zsákmány lehetett. A madarak közül galambon és vadrécén kívül valószínűleg egyéb fajokra is vadásztak, de a költő nem említi azokat.

A királyi udvartartáson kívül az udvarházakban is kedvelt szórakozás volt a solymászat. Enélkül aligha gondolhattak volna arra az erdélyiek, hogy Beatrix esküvőjén solymászmadarakkal kedveskedjenek a királynénak.
Arról, hogy az uralkodó és a kiváltságos osztályon kívül mily mértékben volt elterjedve Magyarországon a solymászat, alig tudunk valamit. Nem közömbös azonban az a tény, hogy az 1504. évi XVIII. tc. kimondja, parasztoknak vadászni és madarászni tilos.
A solymászat szó helyébe hova- tovább mindinkább madarászat szó lép, ezért a történelmi adatok között a madarászat megjelölés majdnem kizárólagos solymászatot jelent.
Hagyomány szerint II. Lajos az egri püspöki fejedelmek kezelőjének 40.000 arany adótartozását engedte el egyetlen betanított sólyomért.
A mohácsi vész után megszűnt a magyar udvartartás és ezzel együtt az udvari solymászat is.
A Hasburg-házból való uralkodók közül számosan hódoltak a solymászatnak. Ezek solymásztanyája a Bécs melletti hírneves Laxenburgi kastély volt. Az épület 1390 körül építették, tehát Hicfelt Eberhardus, Magister Aucupatorium Herodiorum (gémpedzés nagymestere), akikről fentebb megemlékeztünk, már itt működhetett.
Nyugat-Magyarország területéről számos magas rangú hivatalnok és előkelő főúr tartózkodott az udvarban, akik minél eredményesebben igyekeztek résztvenni a híres Laxenburgi solymászünnepségeken. A Bécsben székelő magyar király alá tartozó területeken ennek következtében fellendült a solymászat. Takács, aki feldolgozta e kor családi levelezését, ezeket mondja a XVI. századbeli magyar solymászokról:

"A solymászat nálunk a XVI. században élte virágkorát. Urainknak és hölgyeinknek egyaránt kedves szórakozása volt ez. Nem is akadt valamire való udvarház, ahol jeles sólymot, rárómadarat, vagy karvalyt ne tartanának"
Minden úri háznak megvolt a maga fizetett madarásza. A magyar solymászmadarakat csakhamar európai hírre tettek szert. A XVI. században Belgiumtól Törökországig mindenhol ismerték a magyar rárókat, sólymokat és karvalyokat. Uralkodók, hercegek és basák keresve keresték az alkalmat, hogy magyar solymászmadarakat szerezzenek.
A Magyar főúri családok egymás között is cserélték idomított ragadozó madarakat. A felvidékiek szállították a rárókat, a dunántúliak a karvalyokat és ölyveket.
Balassi Bálint alábbi költeménye jellemző kortörténelmi dokumentum:


"Immár sólymocskádat'
Kedves madárkádat,
Mit karodon hordoztál,
Klárisokkal rakott,
Skófiummal varrott,
Lábzsinóron tartottál."

Az előkelő hölgyek gondolkodtak arról, hogy ne csak rangjuknak megfelelő díszruhákban vegyenek részt a solymászünnepeken, hanem sólymaik felszerelése is hasonlóan ékes legyen
A török uralom alatt három részre tagolt országban Erdélynek egészen különleges szerep jutott a magyar solymászat történetében. Erdély különféle hízelkedéssekkel kényszerült a török udvar kegyét biztosítani. Ilyen kedveskedés volt a betanított sólyom-ajándék, amelyből hovatovább rendszeres adó lett falcomagium néven. A sólymok beszerzésével és tanításával foglalkozó solymászoknak teljes adómentességet biztosított.
Az erdélyi fejedelemnek nemcsak ezt a kényszersolymászatot űzték. Maguk is kedvvel solymásztak. Báthory Gáborról tudjuk, hogy gyönyörűségét lelte a solymászatban. 1610-ben címert adományozott Madarász Péternek, aki a Görgényhez tartozó Felsőorosziban idomította madarait.
Címeres levelén egyenruhájában, teljes alakban örökítette meg a solymászt. Jobb öklén vadászmadár ül, balkezében két levágott foglyot tart. 1612-ben Sziget Poncz Istvánnak ajándékoz címert. A címszerzőt itt is magyar vitézruhában festették le, balkezét csípőre támasztva, jobbjában csalogatót tartva.
Rákócziak is szívesen solymásztak. I. Rákóczi Györgynek jelentették 1639-ban, hogy a krakkói vajdának egy pár rárót küldtek. II. Rákóczi Ferenc ugyancsak örömét lelte a solymászatban. Bizonyosság erre a XVII. század eleji kép, amely az Eperjes környéki Sárvár melletti solymászatról készült. Szathmáry Király Ádám, II. Rákóczi Ferenc íródeákjának 1711. évben kezdődő emlékirataiból tudjuk, hogy a fejedelem franciaországi tartózkodása idején Clunyban ebéd után XIV. Lajos kíséretében a mezőre ment az " holott is a felséges király rárókkal, sólymokkal, kerecsenekkel, ölyvökkel és agarakkal fogdostatott nyulakat, fácánokat és egyéb madarakat".
Nevezetes ez a feljegyzés azért is, mert ez az egyetlen forrás, mely a kerecsent, mint solymászmadarat említi. Feltűnő, hogy az akkori idők egyik legjellegzetesebb solymászmadárnak, a karvalynak a neve hiányzik a felsorolásból. A lőfegyverek tökéletesedésével a solymászat veszített jelentőségéből.
Másfélszázados szünetelés után indult meg ismét a solymászat Magyarországon. Odescalchí Zoárd 1901-ben Radclyffe hercegtől nyolc betanított vándorsólymot hozott Tuzsérra, szabolcs -megyei birtokára. Főleg foglyokra vadásztak, melyekből 1902-ben háromszáznál többet zsákmányoltak. A tuzséri solymásztelep az első világháború alatt megszűnt.
Lakatos Károly említi 1910-ben, hogy Szegeden solymásztelep működött. Legszívesebben rárót idomítottak.
Mindezeknél sokkal jelentősebb kezdeményezés történt a gödöllői vadászhivatalban. Mrs. A. MacLean 1930-ban tíz betanított vándorsólymot hozott a gödöllői vadászhivatalba. A madarakat indiai solymászok kísérték. Ez volt az alapja a gödöllői solymásztelepnek. Volt idő, amikor a telep 27 idomított solymászmadárral rendelkezett. Több ízben tartottak solymászbemutatókat is.

A cikkben szereplő képek Dr. Csőre Pál A solymászat története címú könyvéből származnak.

http://stream.omikron.hu/mavir_embed/player.swf

http://www.solymaszat.hu/docs/solymtortenete.php

 







www.vadaszijasz.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!